Szerencsés vagyok! Miért? Mert mindig is azzal foglalkoztam, amivel szerettem volna. 18 évig a repülés szerelmeseként a MALÉV kötelékében dolgozhattam. Amikor ez a korszak lezárult az életemben, akkor megnyílt előttem egy új és izgalmas világ: a lakberendezés világa. A lakberendezés szeretete mindig is része volt az életemnek, az iskolában és a munkáim során azonban megtanultam még valamit: komplexen gondolkodni a tervezés során, kialakítani a saját tervezői „hangomat” és nyitottnak lenni a szakmai újdonságok iránt.
Küldetésnyilatkozat: Célom, hogy lakberendezőként olyan élettereket tervezzek Magyarországon, melyek időtállóak, kapcsolódnak a természethez és a megfelelő dizájn jellemzi őket. Olyan otthonokat, belső tereket teremteni, ahol a fejlődni vágyó ember megpihenhet, feltöltődhet, inspirálódhat és a személyisége kiteljesedhet. Tudatos emberek számára segítséget nyújtani házaik, irodáik, közösségi színtereik megtervezésében, hogy a lehető legjobban érezzék magukat a mindennapjaikban. Mindezt szeretettel, szakmai tudással és szenvedélyesen végzem, felhasználva a kor technológiai és innovatív megoldásait. Elkötelezett vagyok a minőségi munka iránt, ezért hivatásomat hozzáértő szakemberek bevonásával végzem.
Legyen mindenkinek szép az otthona. Örömmel segítek megvalósítani elképzeléseiket, ötleteiket. Várom szíves megkeresésüket elérhetőségeimen!
Igaz Bernadett
Lakberendező, Budapest

